Hajnali autózás örömei…

hmSarah egy oltári buli után kissé becsípve elindult hazafelé. Összeveszett a legjobb barátnőjével, mert Jess négy koktél után előhozott egy régi, kényes témát, amit nem sikerült korábban megoldaniuk. A lányok bár együtt érkeztek, külön indultak hazafelé.

Sarah egyedül kóborolt az utcák közt, mígnem kiért a főútra. Miután már nem hallotta az üvöltő zenét a füleiben lüktetni és elkezdte érezni a hűvös levegőt a bőrén, megborzongott attól, hogy egyedül kóricál az utcán miniszoknyában és magas sarkúban, hajnali 3-kor. Eszébe jutott, hogy nemrégiben megtámadtak egy lányt az utcán, kirabolták és megerőszakolták szegényt. Mégis úgy érezte, hogy ma éjjel nem lehet baj, vele ilyesmi nem fordulhat elő. Különben is magányos volt és elhagyatott, nem bánta volna, ha találkozna valakivel, aki megöleli és megcsókolja.

A szél csendesen simogatta nyakát és az arcát, de a kis dzsekije alig tudta megvédeni a hűvös, éjszakai dértől. Autók semerre sem voltak, éjszakai busznak pedig nyoma sem volt. Taxira nem volt pénze, így abban bízott, hogy esetleg sikerül leintenie egy kedves autóst, aki hazarepíti.

Ahogy sétálgatott hazafelé, látta, hogy a szemközti sávban egy gyönyörű, fekete Audi ment el mellette. Nem érzett félelmet, csak nyugalmat, hogy azért van élet az utcán ilyenkor is.

Az Audi azonban megfordult és elindult lassan felé. Ahogy elért a lány mellé, lehúzta az ablakot és kiszólt, hogy segíthet-e valamiben. Sarahnak leesett az álla, amikor benézett az ablakon. Egy irtó, jóképű srác volt a sofőr. A lány először nem tudta mit mondjon, kissé habozott is, de aztán végül megkérte a fiút, hogy ha lehet, akkor vigye őt haza. Sarah ekkor már annyira fáradt volt és fázott is, hogy alig várta, hogy beüljön a fiú mellé. A srác, Ed beinvitálta a lányt a kocsiba. Bent kellemes zene volt és finom, enyhén levendulás illat kevergett a fiú isteni parfümjével. A két fiatal beszélgetésbe elegyedett, amibe annyira jól belemerültek, hogy nem is hazafelé vették az irányt, hanem csodálták a város hajnali fényeit.

Sarah érezte, hogy annyira tetszik neki a fiú, hogy az is lehet, hogy soha életében nem találkozik ilyen dögös pasival, így hát nem habozik, megcsókolja. Nyilván a koktélok hatására is, de vezetés közben lesmárolta a fiút. Ed teljesen beindult a furcsa helyzettől és megállt az út szélén, ahol visszacsókolta a lányt. A hatalmas csókcsatában a srác kihámozta Saraht a ruhájából és a melltartójából és csókolgatni kezdte a feszes melleket. A következő pillanatban egy rendőr állt meg mellettük, mire gyorsan felkapták a ruháikat és tovább hajtottak. Könnyezve nevettek a helyzeten, mire a lány elkezdte simogatni a fiú nadrágját egyre hevesebben. Közben levetkőzött és simogatta a saját melleit. A fiú már alig bírt magával, de nem tudott megállni, mert nem volt rá lehetőségük. A lány lehúzta a fiú sliccét, kivette az ágaskodó farkát és nyalogatni kezdte. Odabújt a kormány alá és csak nyalogatta és falta a kemény péniszt. Elkezdte szopni és nem bírta abbahagyni, a fiú nyögései csak még jobban inspirálták. Addig szopogatta, nyalogatta a heréket, mígnem Ed elélvezett.

Sosem felejtik el ezt a hajnali, autós kalandot….


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>