Melltartón keresztül nyalogatni kezdtem a mellbimbóidat…

lady_in_red-t2Minden szerdán, pontban este 18 órakor, egy teljes órán keresztül szemben ültek egymással. Már így ment ez öt hónapja és két hete. A fiú egyre többször érezte, hogy több van közte és a pszichiáter nő között. Az asszony belelátott a lelke bugyraiba, ismerte a családi hátterét, a gondjait, bajait, szenvedéseit, betegségeit, függőségeit és a vágyait is. Henry úgy érezte, hogy a nő megérti őt, számíthat rá, több, mint orvos, már-már barát, társ vagy még annál is több. Legnyilvánvalóbbá akkor vált számára, amikor a legutóbbi elvonó után, már nem bedrogozva is a nőről fantáziált. Ma úgy érezte színt vall neki és elmeséli a vele kapcsolatos képzelgéseit.

A 38 éves pszichiáternek már volt rengeteg ügye a 14 éves praxisa alatt. Mivel igen vonzó nő, már számtalan páciens megkörnyékezte őt, aki szigorúan ellenállt. Egyszer érezte azt, hogy már ő is elgyengül, amikor egy válófélben lévő, gazdag, vállalkozó járt hozzá. A sármos pasi mégsem szerezte meg magának, mert a nő megijedt a férfi agresszív hajlamától.

A fiúval való beszélgetések alatt rájött arra, hogy valamiért tetszik neki a 26 éves, sokat megélt srác. Vonzódott hozzá, mert izgalmasnak tartotta, mert dögös volt és egyre jobban megismerte őt. A zűrös, balhés háttér mögött azonban egy rendkívül szimpatikus egyéniség lakozott. A nő hamar beismerte magának, hogy nemcsak a fantáziáiban, de a valóságban is vonzódik hozzá.

A mai napon a fiú nem bírt magával és már rögtön az elején elmesélte a legutóbbi álmát, amiben a nőről fantáziált:

„Megborzongtam aznap a blúzod látványától, láttam, hogy csak egy vékony melltartó van rajtad. Ahogy az ablakot kinyitottam és hűs szellő járta be a szobát, a mellbimbóid kemények lettek, én pedig éreztem, hogy merevedni kezdek. Hiába kérdeztél, képtelen voltam levenni a szemem a melleidről és egyfolytában rajtuk járt az agyam. Amikor töltöttél nekem vizet, kicsit ki is buggyantak a blúzod alól, amitől nem bírtam már magammal és odaléptem hozzád. Hátulról megfogtam a copfodat és elhajtottam a nyakadról és csókolgatni kezdtelek. Odafordultam hozzád és kigomboltam a hófehér blúzod. A melleid még inkább keményedtek az izgalomtól, én pedig már képtelen voltam visszafogni magam és melltartón keresztül nyalogatni kezdtem a mellbimbóidat. Közben nyögtél és kigomboltad a nadrágomat. Kivetted a szerszámomat és simogatni kezdtél. Benyúltam a lábad közé és éreztem, ahogy egyre forróbb a combod között. Az ujjaimat benyálaztam és bedugtam a puncidba, és elkezdtem ujjazni a tested. Te közben finoman, majd egyre vadabbul verted a farkamat. Ezután rádöntöttelek az asztalodra és végig nyalogattam a mellkasodat, majd a puncidat is. Ezután bedugtam a farkamat és mozogni kezdtem a duzzadt ajkaid között. Egyszerre és örömittasan élveztünk el egymásban.”

A nő félig mosolyogva hallgatta a fiút, de nem szólt egyetlen szót sem. Az óra végeztével a nő nem adott újabb időpontot ifjú páciensének, csak annyit mondott neki, majd keresni fogja…


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>